Tortyogó
A 6-os út 208-as km-nél található egy régi nagy épület fenyőfákkal körülvéve. Sokan nem tudják, hogy ez a gépház adja Pécsnek a szükséges ivóvíz egy részét. Az épülettől északra kis lakópark alakult ki, melyben a volt vízművesek többnyire nyugdíjasok laknak kilenc lakásban. Az eddigi szolgálati lakások kerültek a volt dolgozók tulajdonába.
Tortyogó közigazgatásilag Kővágótöttös faluhoz tartozik annak déli részén terül el. Nevét egy régen kiapadt igen bővizű forrásról kapta, melyből hangot adva tört elő az üdítő kristálytiszta víz.
Pécs város vízellátásának javítására 1899-1902 között forrásfoglalás és szivattyúház kiépítésével került hasznosításra a tortyogói vízkészlet, mely tevékenység máig tart.
A környék római kori leletei az mutatják, hogy Tortyogó mindig lakott terület volt, hiszen közvetlen a ki lakópark közelében római kori villa maradványait rejti a föld. Régi cserépedények, téglák, megmunkált kövek kerülnek elő a földből. Rómaiak által épített út nyomai is felbukkantak. A szájhagyomány kis kápolnáról, vízimalomról is tud, mely a régi lakótelep létezését igazolja és bizonyítja, hogy Tortyogó forrás és közvetlen környéke lakhelyül, az utazóknak pihenőhelyül szolgált.
Sajnos az intenzív vízkivétel itt teljesen megszűntette a felszíni vizeket. Pécs vízellátását segítve már csak mélyfúrású kutak biztosítják a szükséges vízmennyiséget.
A múltszázad míves, igényes építkezését érhetjük utol a szivattyúház a volt II. sz kút és az első 1902-ben épült lakóházban.
A Tortyogó és Kővágótöttösre kíváncsi turisták rendelkezésére modern panzió és étterem áll rendelkezésre helyben
Bozsóki Miklós